BKG - Csata DSE 78-45
NB I/B 17. forduló
Senkit nem szúrok le ha valami nem sikerül, de most én szégyellem magam helyettetek. 40 van közte, ez senkit sem zavar? - fakadt ki Bódi Feri a 4. negyed elején egy időkérésnél. Igaza volt, mert azért ennyivel nem illik kikapni még akkor sem, ha ez csapat a gyakorlásra, a formában tartásra, a játékpercek biztosítására van kitalálva. Arról már nem is beszélve, hogy azért jó volna érmet szerezni ebben a bajnokságban is, de jelenleg csak a 4. helyen állunk.
Széchenyi KA - Csata DSE 33-94
U18, rájátszás, Piros csoport
61 ponttal nyerni derék dolog még akkor is, ha a Piros csoport 8. helyezettje volt az ellenfél. Ráadásul idegenben játszottak lányok, és Győr azért másfél óra busszal. Hoztuk a papírformát, de hát a lányokkal szemben a 8-as döntő és azon belül is az érem az elvárás.
Csata DSE - Zsíros Akadémia Kőbánya 88-37
U16, rájátszás, Piros csoport
Az 51 pont, az 51 pont. Különösen a Toman-lányok voltak elemükben. 19 és 15 pont állt a nevük mögött a meccs végén. Csak így tovább! 9 mérkőzés, 9 győzelem, de a nagy megmérettetés majd a szintén veretlen Vasas ellen jön el.
Serdülő torna, felsőházi selejtező II.
Egy győzelem és két vereség volt a mérlege a hétvégi serdülő minitornának amelyet Sopronban rendeztek. A szakvezetés azonban mind a három meccsnek örülhetett. A Zsíros Akadémiát sikerült 2 ponttal legyőzni, ami fontos volt, de a két vereség is bíztatónak tűnt. Végre szoros találkozókat játszottak a lányok a BEAC-cal és a Sopronnal is. Az előbbitől 80-75-re az utóbbitól 65-55-re kaptak csupán ki. A tavalyi nagy zakók után ez egyértelmű előrelépés és bíztató.
Comments