top of page

Döcögősen a sereghajtó ellen

Csata DSE - Bajai NKK 92-58

NB I/B 21. forduló


Az első játszik az utolsóval, ilyenkor az ember kissé kényelmesen nézi a meccset, 4 perc után 12-0, oké, akkor ez megvan. Szöszmötölünk a telefonnal, szót váltunk a mellettünk ülő nézővel, összemosolygunk a Tursics edzőpárossal. Aztán 28-24-nél kicsit felvonta szemöldökét a tudósító, hogy a harmadik negyed vége felé ne higgyen a szemének, hiszen 56-56 állt a táblán.


Ebben az időszakban, azaz a második és a harmadik negyedben a Baja 10 hármast vágott be, a mieink védekezése pedig az ementáli sajtra emlékeztetett.


A negyedik negyedre azonban a lányok a góldobó kesztyű mellett a védekező cipőket is megtalálták, 31-2-re hozták a felvonást és a végeredmény már a papírformát mutatta.

16 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page