Tizenöt ponttal, 65-50-re nyert a Csata DSE a BEAC ellen a kadett bajnokság döntőjében.

A mérkőzés előtt szinte mindenki a mieinket tartotta favoritnak még akkor is, hogy csapatunk felét serdülőkorú játékosok alkották.
Ennek megfelelően alakult a mérkőzés. Az első negyed 8, a félidőre pedig 10 pont volt az előny.
A második félidőben a BEAC is (ahogy tegnap a Pécs) megpróbálkozott a zónavédekezéssel, de 7 pontnál közelebb nem kerültek a mieinkhez, akik bár nem játszottak olyan jól, mint tegnap, de bravúrpontok most is akadtak.
Az sem számított, hogy 10 perccel a vége előtt Biczó Pannát (5 pont) kifújták a meglehetősen hullámzó színvonalon fütyülgető bírók. Nem véletlen, hogy a második félidő elején Krisztián is kiharcolt magának egy technikait, de jól tette, után mi kaptunk "kegyes" ítéleteket.
Volt már 20 fölött is az előny, hogy a vége 15 legyen, de az utolsó 6 percet már nagy nyugalomban nézhettük.
Ami a pontokat illeti, Halasy Enikő 20 fölé jutott (21/9), de kétszámjegyűt ért el Toman Zsófi (13/3) és Mara Júlia (12) is.
Hamarosan jön a serdülődöntő, ahol csapatunk fele ismét pályára léphet, komoly esélyekkel.
Komentarze