Új mesterrel gyarapodik a Csata család. Július 1-től Király Sándor lett a Csata DSE szakosztályvezetője. A Miskolcról érkező elismert szakember híre különleges. Korábbi játékosainak többsége a tűzbe menne érte, de vannak, akik nehéz embernek tartják. Múltról, jövőről, feladatokról beszélgettünk vele.
Van kedvenc történeted, amely jellemző rád?
Körmenden esett meg velem, amikor látogatóban voltam az ottani polgármesternél, aki maga is kiváló NB I-es játékos volt, hogy parkolni akartam, kezdtem elővenni a pénzt, de a parkolóőr tiltakozott a fizetés ellen. Honnan ismer kérdeztem, hiszen én akkor Diósgyőrben és korábban Kecskeméten voltam sikeres női edző. Körmenden pedig nincs női csapat. Rámnézett, Sanyikám, nagyon nagy sportrajongó vagyok, természetesen tudom, hogy ki vagy, neked nem kell fizetned.
Ez már a 90-es években lehetett, de hogy kezdődött a pályafutásod?
Én is NB I-es játékos voltam Kecskeméten, de viszonylag sokat ültem a padon, az akkori edzők a rutinos játékosokban bíztak. Szocialista módon azonban sportállásban voltam a cipőgyárban. Egyszer a vezérigazgató megkért, hogy tanítsam meg háton úszni, mert az orvosa ezt írta neki elő. Tudtam úszni, megtanítottam, mire felajánlotta, ha abbahagyom a játékot, akkor legyek ténylegesen is üzletkötő náluk, mert látszik rajtam, hogy van hozzá érzékem. Valahogy így kezdődött. Négy diplomás nővel dolgoztam együtt 24 évesen miután elvégeztem egy egyéves, mondjuk úgy, hogy OKJ-s tanfolyamot.
És a kosárlabda?
Nem tudtam elszakadni és hamarosan a Kecskemét edzője lehettem, de mindvégig az motivált, ilyen alkat vagyok, hogy legalább annyit keressek, amennyit üzletkötőként is megkaptam volna. Ma már ezt menedzser-szemléletűségnek mondják. 9 évet húztam le a csapatnál és ott alkalmaztam először az elvemet.
Mi volt az?
A jónak sokat kell fizetni, a közepesnek átlagosat, a gyengét pedig el kell küldeni. A 80-as években, akkor még szocializmus volt, rendszeresen bejártam a fontos helyekre, hogy megszerezzem azokat a forrásokat, amivel megtarthatok játékosokat. Garzon lakást, főiskolai felvételi, ilyesmire kell gondolni. Akkoriban ugyanis vidéken hiába neveltek ki egy jó kosárlabdázót, azonnal elvitték a fővárosba.
Profizmus már akkoriban?
Hívhatjuk így is. Ez volt az én újításom a magyar női kosárlabdában. Mai napig büszke vagyok arra, hogy 30 évvel ezelőtt több ezren szurkoltak végig egy-egy döntőt, hatalmas élmény volt ez az embereknek még akkor, ha esetleg azt nem sikerült megnyerni.
Aztán jött Diósgyőr, miért váltottál?
A 90-es években sikeres NB I-es csapatot raktam össze, kupát nyertünk, bajnoki döntőt játszottunk, ezért hívtak újra. 2012-től aztán az utánpótlásért feleltem Miskolcon. Mindent az alapokról kellett kezdeni. Sikerült felzárkózni az élmezőnyhöz.
Igen a Diósgyőr több korosztályban is a 8-as döntőbe jutott, de ezek után hogyan jött a Csata?
Pontosítsuk, az elmúlt 10 év alatt 6 olyan évem volt, amikor minden utánpótlás korosztályban bent voltunk a legjobbak között. Ne feledd, szinte a nulláról kezdtük. Mind a mai napig büszke vagyok a 8 felnőtt érmem mellett arra a 14-re, köztük 8 aranyra, amelyet az utánpótláscsapataimmal nyertem. De vissza a Csatához. Sanyi bácsi, akivel mindig hatalmas csatákat vívtunk a pályán, és erre is büszke vagyok, már évek óta hív, de mindig azt mondtam, hogy még nem végeztem Miskolcon. Aztán tavaly tavasszal a mester kórházba került, remekül legyűrte a kovidot, és utána már nem tudtam ellenállni a hívásnak. Egyértelmű számomra, hogy a Csata DSE szakmai téren a legjobb, minden évben nyernek 2-3 bajnoki címet az utánpótlásban.
Mi lesz akkor a dolgod, ha amúgy sikeres a csapat?
Budapesten is olyan feltételeket teremteni a gyerekeknek, mint az akadémiákon van, vagy mint amilyenek a feltételek Amerikában. Kollégium, étkezés, edzési feltételek. Szeretném még jobban szélesíteni az iskolai bázist, el kell érni a feltételekkel, hogy mindenki ide akarjon jönni játszani. A 16-18 éveseknél pedig biztosítani kell az átmenetet a felnőttek közé. Ez ugyanis nagyon nehéz időszak a pályafutásukban. Ez nem csak edzésmunkát jelent, de atmoszférát és szervezést is.
Nem tudom nem feltenni a kérdést, de téged megosztó személyiségnek tartanak, mit szólsz ehhez?
Talán látod, hogy mosolygok ezen. Régi játékosok azt mondják, hogy mióta a kicsikkel is foglalkozom sokkal kedvesebb vagyok, de ez nem meglepő. A felnőttek profik. Az utánpótlásban nevelni kell, a felnőtteknél követelni. Most az a dolgom, hogy a Csatánál megteremtsem azokat a feltételeket, hogy a lányok simán tudjanak váltani az utánpótlás után a felnőtt korosztályba. Zökkenőmentes legyen az átmenet számukra, érezzék, hogy felnőttek között már felelősség van, ott az edző, ha úgy tartja helyesnek, akkor megbüntetheti őket.
Nem akarok elkalandozni, de tényleg volt egy villanykapcsolós történeted?
Na, akkor erről is tudsz. Valóban, egyszer az egyik játékosomról azt hallottam, hogy nem tartja be a takarodót. Elmentem a lakáshoz, amelyet a klub biztosított. Felhívtam, hogy kapcsold fel a villanyt, ha otthon vagy, akkor én fizetek 50 ezer forintot, ha nem lesz fény, akkor viszont te 100 ezret. Maradjunk annyiban, hogy ő fizetett. Nem kegyetlen voltam, hanem profi, a felnőtt versenysportnál már nincs pardon. Engem egyszer lehet átverni, utána valóban elég kiállhatatlan leszek, de csak akkor követelhetek, ha mindenki betartja a szabályokat. Carter edző is hajthatatlan volt a filmben, te Amerikába játszottál, gondolom ismered a történetet. Azt kell elfogadni velem kapcsolatban, hogy azért voltam/vagyok kemény az edzéseken, mert a legjobbat akarom kihozni az adott játékosból. Amit mit még fontosnak tartok, hogy egységes szabályok kellenek, nincsenek kivételek, előjogok. Amúgy, és ezt korábbi játékosaim is megerősítik, a pályán kívül egész jó fejnek tartanak.
Ezt hívják következetességnek?
Pontosan, abban bízom, hogy aki nálunk kiemelkedő játékossá válik a remek szakmai munka által, megjegyzem szeretnék hozzám hasonló gondolkodású edzőt is hozni, az utána nem akar majd innen elmenni, mert mindent meg tudunk adni ahhoz, hogy a profik közt is kiváló kosárlabdázó legyen. Más kluboknak eszébe se jusson egy bajnoki döntő után mindenféle igéretekkel csábítgatni a válogatott irányítót vagy magasembert.