top of page

Kilenc pontos hátrányban

Pécsen lépett pályára NB I/B-s csapatunk a legjobb 4 között. A hazaiak 9 ponttal nyertek, 71-62-re.



Az első félidő remek volt. 21 ponttal is vezetett a csapatunk. Jól működött a letámadás, hármasaink is akkor még jó százalékban sikerültek. A félidőben megnyugtatónak látszó 16 pont előnnyel mentek a lányok az öltözőbe.


A második félidó azonban rémálom lett. A Pécs szinte bárhonnan betalált, mi pedig bedeszkázott gyűrű szindrómában szenvedtünk. Ez írható annak a számlájára is, hogy a hazai csapat NB I-es intenzitással kezdett el védekezni.


Ez van, játékosaink azt nondják, hogy szombaton mindent beleadnak és az is "egy ugyanolyan meccs, mint a többi, csak egy lépéssel hátrébb kezdünk. Amúgy is a 10 pontos győzelmi elvárás könnyen megjegyezhető, tudni fogjuk a dolgunkat".


Krisztián nyilatkozata a meccs után: Gratulálok a pécsi csapatnak, mert maximálisan megérdemlik a győzelmet. Várható volt, hogy a fiatal, lendületes csapat, amely napi kétszer edz, frissebb lesz és fokozatosan agresszívabb játékra vált. Sajnos, ahogy előre sejthető volt, mi egyre fáradtabbak lettünk, és egyre rosszabb döntéseket hoztunk. A második félidőben gyakorlatilag tíz percen keresztül egyetlen támadást sem tudtunk elindítani, nemhogy befejezni az ellenfél agresszivitásával szemben. Tanulnunk kell ebből a mérkőzésből, és úgy kell felkészülnünk a visszavágóra, hogy tudjuk, milyen intenzív és agresszív ellenféllel állunk szemben. Készülünk a szombati mérkőzésre, és igyekszünk fejlődni, valamint negyven percen át magas szinten tartani a játékunkat.


Kétszámjegyű pontot értek el: Raksányi Krisztina, Szörényi Laura.

Commenti


Magyarország legsikeresebb utánpótlás klubja.

  • Youtube
  • Facebook
  • Instagram
bottom of page