Kezdődik a Serdülő döntő!!!

Holnap elkezdődik a serdülő Nemzeti Leány Bajnokság Döntője, ahol mi 13:30-kor kezdünk a Szolnoki Sportcentum csapata ellen, akikkel már a szezon közben többször is megmérkőztünk és eddig kettőből kétszer nyerni tudtunk.


Idén a Döntő lebonyolítása eltér az eddigi évektők, hiszen csak három mérkőzést fognak a lányok játszani, amik közöt mindig lesz egy nap pihenő. Ebben a rendszerben fontos minden mérkőzésünket megnyerni, mert ha kikapunk már nem lesz lehetőségünk a fináléba jutásra.





Kettő négyes csoportba lettek a csapatok szétosztva. Mi második helyen kvalifikáltunk a döntőre, így a B csoport legelején vagyunk és játszhatunk csoprtunk negyedik helyezettével, aki ez esetben a Szolnok. Ha megnyerjünk első mérkőzésünket a másik csoport 2.-3. helyezett csapatok összecsapásának győztesével fogunk játszani. Tehát vagy a DVTK Akadémia vagy a NKA Pécs lesz a következő mérkőzésen ellenfelünk, attól függően, hogy mi mit játszunk, illetve az is, hogy ők mivel zárnak.


Minden mérkőzés élőben megtekinthető a hunbasket.tv oldalán, a képeket pedig ezen a Facebook oldalon lehet majd megtekinteni. https://www.facebook.com/serduloA2021


Hajrá Lányok! Hajrá Csata!

143 megtekintés0 hozzászólás