top of page

Könnyű győzelem a Győr ellen

csatadsekosar

Csata-Győr U18

102-23


Junior csapatunk a rájátszás utolsó hazai mérkőzését játszotta le a Győr ellen.


Az első negyed nagyon lassan indult 5 percig szinte egyik csapat sem talált be, aztán hirtelen megtört a csend és 27-5 állt végül a táblán.


A második félidőben, mindkét csapat zónázni kezdett, ezt azzal is indolkolhatjuk, hogy nem volt igazi magas emberünk erre a meccsre.


A mérkőzés eredménye viszont sima lett, szépen játszottunk, de azt meg kell említenünk, hogy a Győr végig küzdött tudván, hogy egy nagyon hiányos együttessel tudott csak eljönni.

Comments


Magyarország legsikeresebb utánpótlás klubja.

  • Youtube
  • Facebook
  • Instagram
bottom of page