top of page

Hasznos kupagyőzelem - Dani értékeli az olasz túrát

A külföldi megmérettetés nagyon fontos volt, hisz a hazai bajnokságban 19 meccs után veretlenül áll a csapat. Így ez a lehetőség, hogy Olaszország legjobb csapatai ellen is össze tudjuk hasonlítani a tudásunkat, sokat árult el a korosztályunkról - kezdte beszámolóját honlapunk számára Kárpáti Dániel.



Ami a meccseket illeti a kadett csapat edzője (most U15-ösök játszottak Ostiában) azt írja "bár az első két meccs nagyarányú győzelemmel zárult, (99-33 és 103-39) a lányoknak nemcsak a játékvezetés szemléletéhez kellett alkalmazkodniuk, de egy teljesen más ritmusú kosárlabdához is.


Sebesség


A felállt támadások még ritkábbak, a csapatjáték pedig nem tart azon a szinten, amelyet csapatunk képvisel. Így elsősorban, fel kellett venni a ritmust, gyors lábú , egyénileg nagyon jól képzett játékosokkal, akik első szándékból támadják ellenfelüket és minden apró védekezési hibát, visszarendeződést kihasználnak.


A harmadik mérkőzésen, ezt a Lupe csodásan megmutatta, sok gondot okoztak csapatomnak - ismerte el a mester. A végeredmény itt sem volt szoros (85-48) hiszen a fizikális fölényünk a végére megtörte ellenfelünk lelkesedését.


Döntő


A döntőre a fáradság mindkét oldalon érezhető volt. Négy nap alatt, több mint 50 kilométert sétáltak a lányok a pályán kívül. Ellenfelünk erős temperamentumát már az elődöntőben láthattuk, így a célunk az volt, hogy kordában tudjuk tartani a lelkesedésüket és a gyorsindításokat.


Magas színvonalú első negyed után egy ponttal vezettünk. Majd lassan kinyílt az olló ezen a meccsen is. Végül két vállra fektettük Olaszország egyik top csapatát (tavalyi U14-es bajnoki győztes) is (86-59). A lányok hősiesen küzdöttek a pályán, óriási szívvel és nagy fegyelemmel.


Amit szakmailag mutattunk, azt több edző is irigyelte, dicsérte, érdeklődtek a képzésünk iránt.

Három játékosunk vett részt az ALL STAR meccsen (Pati, Julcsi és Enikő). A torna legjobb ötösébe Julcsit és Liát is beválasztották, míg Enikő megérdemelten kaphatta meg az MVP címet, hisz vezér szerepet mutatott a torna legjobb csapata élén.


Túl a kosárlabdán


Ami a kosárlabdán kívül történt, meglátogattuk a Colosseumot, a leghíresebb tiramisut is megkóstoltuk, az olasz gasztronómia minden ízével, illatával találkoztunk. Tengerparti séták, sok séta, sok fáradság, de legfőképp sok emlék, amelyre a lányok örökre emlékezni fognak.


Köszönet


Ezúttal szeretném megköszönni a szülői támogatásokat, akár itthonról, akár a helyszínen szurkolóknak. Köszönjük a szervezőknek a tökéletes vendéglátást, a színvonalas tornát, és végül természetesen a Csatának, hogy mindezt létre tudtuk hozni, három héttel az u16-os országos döntő előtt

 
 
 

1 Comment


Nekünk, mint nézőknek is kellemes izgalmas szórakozást nyújtottak a játékukkal. Köszönjük!

Like

Magyarország legsikeresebb utánpótlás klubja.

  • Youtube
  • Facebook
  • Instagram
bottom of page