Új bajnokságban indul a kenguru csapat
Kihasználva a versenylehetőséget a Csata DSE kenguru csapata benevezett a BasketGirl tornára. Ezt a versenysorozatot U12-es és U14-es csapatoknak találták ki, 4 fordulóból és egy döntőből áll.
A budapesti székhelyű tornasorozat a nevező csapatok számára minőségi mérkőzéseket kínál. Ez számunkra különösen igaz, hiszen a kenguru bajnokságban a legjobbak között szereplő lányaink az eggyel idősebb korosztály ellen tudnak majd pályára lépni. Ráadásul ennek a bajnokságnak a lebonyolítási rendszere a felnőtt küzdelmekhez hasonló.
Január 16-17-én lépünk először a pályára a BEAC és a Soproni darazsak ellen. A versenykiírás szerint a játékosok szabadon cserélhetők, egyszerre 5-en vannak a pályán és felnőtt szabályok szerint játszanak. Magyarán a legkisebbek is már az Európában és főleg Amerikában bevett gyakorlat szerint kosárlabdázhatnak. Egy fordulóban egyébként két mérkőzést játszik egy csapat.
A döntőt, ahová szeretnénk eljutni, májusban rendezik majd.
Basketgirls lebonyolítása:
Comments