Csata DSE - Ajka 98-46
NB I/B
Érezhetően már a junior bajnoki döntőre készülődik az NB I/B-s csapat. Gyakorolják a figurákat, összecsiszolják a játékelemeket, hozzák fel az NB I-ben kevesebb szerepet kapó játékosokat is.
Az Ajka ellen is ez volt a cél, a csapategység kialakítása. Olyannyira, hogy lényegében már a legjobb összeállításban tudtak a lányok pályára lépni. Liló még csak melegített, de fokozatosan tér vissza térdműtétje után, fontos szerep hárul majd rá is a junior döntőben.
Az első negyed még kiegyenlített volt, de utána Bódi Ferinek tényleg csak a hibák korrigálása jutott, idegeskednie egyáltalán nem kellett. A sima győzelem után még 6 forduló van a bajnokságból, ezeken kellene megőrizni a 2 meccses (ami a Vasassal szemben gyakorlatilag csak egy) előnyt a bajnoki címhez.
Csütörtökön, és ha sikerül behúzni ma az NB I-et is a TFSE ellen, akkor szombaton is pályára lépnek a fiatalok, vidékre, Nagykanizsára és Zalaegerszegre utaznak majd.
Comments