DKKA - Csata DSE 55-101
NB I/B 9. forduló
A szakvezetés óvatosan közelített ehhez a mérkőzéshez, hiszen edzőnk szülővárosába utazott a csapat. Az a DKKA volt az ellenfél, amely az eredmények alapján erősnek tűnt, hiszen legyőzte azt a Sopront, amelytől az eddigi egyetlen vereségét szenvedte el a Csata. Ráadásul két volt NB I-s játékosunk, Dorina és Niki is az ellent erősítette.
A hazaiak pontjaival kezdődött a találkozó, de eztán beindult a Csata DSE. A szünetben már 30 volt közte, hogy a végén a 100 is meglegyen.
Közben az is látszik, hogy a Fehér csoportból a Sopron és a Csata DSE emelkedik ki, hiszen az említett rivális is fontos győzelmet aratott Győrben.
Comments