Csata DSE - Bajai Női KOsárlabda Klub 73-56
NB I/B
Komoly NB I-es és utánpótlás-válogatott múlttal rendelkező játékossal állt fel a Baja a mieink ellen. Papp Regina nem is cáfolt önmagára, keményen kellett küzdeni ellene.
A mérkőzésen ennek ellenére, vagy éppen ezért végig vezetett a csapatunk, de az előny olykor 10 alá csúszott és olyankor figyelni kellett. Meg akkor is, amikor a vendégek átálltak zónázni. Ebben változást Laura beállása hozott, aki 4 hármast is bevert nekik, így fel kellett adják ezt a védekezési formát.
A végén csak az volt a kérdés, hogy lesz-e közte 20, nem lett, de ennél nagyobb bajunk sose legyen.
Zsíros Akadémia Kőbánya - Csata DSE 57-60 Junior alapszakasz 80 dobásból 23 ment be a Zsíros Akadémia ellen. Ráadásul ezek közül több a lepattanók utáni visszatett labdákból származott. Főtt is a feje Semsőnek, hiszen ilyen gyenge dobóteljesítménnyel kész csoda volt a győzelem. Egyébként jó statisztikát produkáltunk de ha labda nem megy bele a kosárba akkor nehezebb meccset nyerni. A lényeg, hogy megvan a 3 pont nekünk, de azért ilyen izgalmakra nem nagyon vágyunk még akkor sem, ha a junior csapatunkban ezúttal 6 kadett korú játékos is szerepelt.
Kommentarer