Csapatépítés 12 különböző helyről - Tursics Krisztián értékelte az NB I/B- szereplést

Egy csapat, 14 játékos, 12 különböző háttér. A feljutás volt a cél a az NB I/B-s csapatunk számára. Ez teljesült. A szezon végén Tursics Krisztián vezetőedző mesélt arról, hogyan érték ezt el és miképpen épül a jövő csapata a Csata DSE-nél.

Milyen célokkal indultatok neki a 2024-2025-ös bajnoki szezonnak és az NB I/B csapatotok, hogy állt össze?

A legfontosabb cél az volt, hogy egy olyan ütőképes csapatot rakjunk össze egy éven belül, amellyel sikerül elérni a végső célt, ami biztosítja a feljutást az A csoportba. Ez egy nagyon-nagyon hosszú és rögös út volt, és legfőképpen a nyári időszakra eső feladat, amiben gyakorlatilag össze kellett válogatni 14 játékost, hogy egyáltalán el tudjunk indulni. Ehhez hozzátartozik, hogy ez a 14 játékos 12 különböző helyről érkezett: mindenki más klubból, külföldről, vidékről és Budapestről, úgyhogy el tudod képzelni, hogy egy nagyon széles csomagot kaptam. A szezon elején nem volt egyszerű a lányokat egy csapattá kovácsolni, hiszen ahányan voltak, annyi szisztémából, annyi felfogással és olyan képzettségi szintről érkeztek a csapatunkba. Arról már nem is beszélve, hogy voltak közöttük 18 évestől 34 éves korig játékosok, tehát a korfa mindkét oldaláról, és így mindenki mást tapasztalt eddig a karrierjében vagy élete folyamán. Az elindulás tehát nem volt egyszerű. Azonban, amikor sikerült leigazolni azokat a játékosokat, akik elérhetőek és mozdíthatóak voltak Budapesten, kezdett tisztulni a kép, hogy egy olyan keret állhat össze, ami alkalmas lehet a feljutásra. Szépen dolgoztunk a hetek és hónapok alatt, és azt kell mondani, hogy karácsony tájékára megérett a munka és összeállt egy olyan szisztéma és egy olyan csapat, ami nagyon jó irányba vetítette előre a jövőt. Úgy érzem, hogy ennyi idő kellett ahhoz, hogy összecsiszolódjanak a játékosok mind a pályán, mind azon kívül. Szerintem ez volt az a pont, amikor azt lehetett mondani, hogy összeállt a csapat. Kellett hozzá körülbelül négy és fél hónap, hogy mindenki személy szerint is megtalálja a helyét és egy ütőképes csapattá érjünk.

Korábban dolgoztál már valamelyik játékossal? Mennyire ismerted őket? Kik és miért szavaztak bizalmat a Csatának?

Volt egy-két játékos, akivel már vagy régebben együtt dolgoztam, vagy az utánpótlásból csatlakozott be, és úgy dolgoztam velük. A többiekkel nyilván találkoztunk ellenfélként a pályán, tehát tudtam, hogy mire számíthatok tőlük. Ez egy nagyon szimpatikus projekt volt, hogy a másodosztályban levő játékosok, akiket innen-onnan összeszedtem, egy célért küzdünk, és nem az volt a legfőbb projektjük, hogy „persze, lemegyek heti két edzésre és úgymond túlélem a szezont”, hanem mindenkinek egy cél lebegett a szeme előtt. Emiatt sokkal-sokkal motiváltabbak voltak a játékosok, és ezt látni lehetett abból is, hogy mindenki ott volt minden edzésen a héten. Még az is, akivel heti négy edzés volt megállapodva, ő is igyekezett heti ötször edzeni. Úgyhogy ez a hozzáállás megmutatta, hogy mennyire motiváló volt ez a közeg és közösség, amiben dolgoztunk. És nyilván az a cél is, amit felvázoltam nekik a nyár folyamán, az szimpatikus és motiváló volt mindenki számára. Szerencsére ez kitartott a szezon végéig, így egy motivált társaságot láthattunk a teljes bajnokságban.

Kik voltak azok a játékosok, akikre legfőképp számíthattál a pályán, mint kvázi játékos edzők, és kik voltak azok, akik esetleg a játékon, a pályán kívül, a hétköznapokban tartották és kovácsolták össze a csapatot?

Voltak olyan személyek – és itt a kérdésedre visszautalva – például Raksányi Krisztina, aki kettős feladatot látott el az egyesületben, és szerencsére játékosként is, és edzőként is segítette a csapatot. Rajta kívül volt még három-négy olyan rutinos játékos, mint Karlócai Juli, Aradi Zsani és Szörényi Laura, akik már sok-sok szezont lejátszottak pályafutásuk alatt. Úgyhogy egyértelműen ők voltak a tapasztalt vezérei a csapatnak, és ők a pályán belül is, meg a pályán kívül is megszabták az irányt. Tehát útmutatást adtak a fiatalok számára, akik egyrészt nem játszottak még ilyen szinten soha, vagy olyan klubokból jöttek, ahol nyilván alacsonyabb szinten kosárlabdáztak. Azt gondolom, hogy a fiatalabbak szépen követték a rutinosabb játékosokat, és a szezon alatt fokozatosan felzárkóztak arra a szintre, hogy akár az edzések minőségében, akár a játék színvonalában is meg tudtak felelni az általam kért színvonalnak. Úgyhogy hála istennek, nagyon jól vették ők is az akadályokat, és egyfajta mentorként funkcionáltak a pályán belül és a pályán kívül is.

Szerinted mi volt a csapat erőssége? Mi juttatott el benneteket a play off-ig és mi volt a rájátszásban az, amit esetleg változtatnotok kellett az alapszakaszhoz képest?

Azt gondolom, hogy a csapat erőssége az edzésmunka volt. Ezt azért hangsúlyozom ennyire ki, mert sok esetben sajnos a mérkőzéseknél erősebbek voltak az edzéseink. Az alapszakaszban nagyon sok olyan mérkőzésünk volt, ahol nem igazán tudtunk gyakorolni és nagyon-nagyon sima és egyoldalú találkozókat játszottunk. Úgyhogy a prioritást az edzések minőségére kellett helyezni, és az egész év folyamán azt próbáltam hangsúlyozni, hogy az alapszakasz az egy dolog, de a rájátszás már más helyzet lesz. Mire elérkeztünk a rájátszáshoz, addig nagyon sok könnyű meccsünk volt, és ez látszott a játékosokon is. Az egyik legfőbb feladatom az volt, hogy ebből a monotóniából valahogy kihúzzam őket, és szinten tartsam a csapatot, hogy az igazán éles mérkőzésekre, ami jött akár a szezon végén vagy akár a play off-ban, arra folyamatosan készen álljunk. És nyilván az is nehézség volt, hogy tudni lehetett, a play off-ban azok a csapatok, akik az alapszakaszban nem hozzák el a felnőtt keretük tagjait és azokat a játékosokat, akik az NB I/A csoportban játszanak, azok játszatni fogják őket a rájátszásban, amikor a végéhez ér a bajnokság. Úgyhogy egyrészről arra készültünk, hogy ne kényelmesedjen el a társaság a nagy győzelmi szériában, és élesek legyünk azokra a mérkőzésekre is, amiket ténylegesen meg kell nyerni, és helyt tudjunk állni egy komoly ellenfél ellen is.

Második helyen végeztetek a Hepp Kupában. Hogyan értékeled az odáig tartó menetelést és milyen volt komolyabb ellenfelek ellen, egy sűrűbb meccsbeosztásban játszani?

Azt gondolom, hogy ez egy bónusz lehetőség volt, mert a fő prioritás egész évben a bajnokságon volt. Az, hogy a csapat részt vehetett a Hepp Kupában, úgy gondolom, hogy egy nagyon jó erőfelmérő volt, mert ez egy olyan torna volt, amire eljöttek a legjobb csapatok is. Odakerültek azok a fiatal U23-as csapatok, akik nyilván egész héten az NB I-es csapatokkal edzenek – gondolok itt akár TF-re, akár Pécsre, vagy a DVTK-ra, akik elhozták az összes olyan tehetséges válogatott játékosaikat, akik hétről hétre a külföldi játékosokkal és az NB I-ben pallérozódnak. Úgyhogy ez egy nagyon jó megmérettetés volt, mert kaptunk két olyan mérkőzést, ami play off szintű volt. És önmagában az elődöntő is nagyon nehéz volt, mert olyan Pécs ellen játszottunk, akik teljes kerettel, kiváló játékerőt képviseltek. Szépen felkészültünk, és megnyertük az elődöntőt. Azt nyilván tudtuk, hogy két nap alatt két ilyen szintű mérkőzést nem biztos, hogy ugyanúgy végig tud játszani a mi csapatunk, hiszen nem edzünk napi kettőt, és nem voltak soha ilyen ritmusban a játékosaink. A két nap alatt lejátszott két mérkőzés során kijött ez a hendikep, és a második napra fásultabban és fáradtabban mozogtunk, így a döntőt sajnos elveszítettük a Diósgyőr ellen. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy ez nem volt kudarc, mert egy nálunk jóval komplettebb és erősebb csapattól kaptunk ki a döntőben, sőt önmagában az a hangulat, amit Miskolcon átélhettünk, hogy megteltek a lelátók egy másodosztályú Hepp Kupa mérkőzésre, az mindenkinek egy óriási élmény volt. És le a kalappal a szervezők, a nézők és a csapatok előtt is, hiszen ez azt mutatja, hogy nyilvánvalóan komoly értékei vagyunk a magyar női kosárlabdának, és kíváncsiak voltak ránk.

Említetted, hogy nehéz volt a motivációt fenntartani az alapszakaszban, hiszen számtalan olyan mérkőzésetek volt, ahol nagy különbségekkel nyert a csapat. Voltak ezen kívül még olyan nehézségek a szezon során, amikkel meg kellett birkózni? Esetleg adódtak-e sérülések, vagy bármilyen egyéb problémák?

Hála istennek, a nagyobb sérülések elkerülték a csapatot, és nem kellett senkinek több hetet vagy hónapot kihagynia. Az nyilván látszott, hogy egy nagyon nagy keret jött össze a szezon végére, ami alatt természetes, hogy mindenki a lehető legtöbb időt szeretett volna a pályán tölteni. Ez okozott talán még egyfajta nehézséget, hogy minden játékos megfelelő játékpercet kapjon. Nyilvánvaló, hogy ennyi játékosnak ennyi játékpercet nem lehet adni, még akkor sem, ha voltak tényleg nagyon könnyű mérkőzések, ahol szeretett volna mindenki többet játszani. Úgyhogy ez a percmenedzselés nem volt egyszerű feladat. Nyilván évközben voltak távozó játékosaink is, akik feladták a küzdelmet, és nem tudtak kitartani a szezon folyamán. De számoltunk azzal, hogy lesz lemorzsolódás, hiszen minden évben és minden csapatnál történik ilyen, és ez nem feltétlenül probléma. Ez nem feltétlenül az adott csapatot jellemzi, mint inkább azt mutatja meg, hogy egyes játékosoknak milyen a karaktere, hogyan tudnak egy szezont kezelni, vagy feldolgozni azt, ha kevesebbet töltenek a pályán és nem 20, vagy afölötti perceket. Nagyjából ennyi volt az összes nehézség a szezon folyamán, hogy ezt kezelni kellett és szinten tartani, motiváltak legyünk, és fenntartsuk a nagy játékoskeretet, hogy mindenki játéklehetőséget kapjon.

Pont ez látszódott a mérkőzések során is, ahogy a csapatot vezényelted. Nagyon sok csapatnál hét-nyolc alap játékos meccsel, a többiek pedig a kispadon töltik az idejük nagy részét. Te viszont elég jól forgattad a csapatot, és szinte minden mérkőzésen pályára léphettek az utánpótlás játékosok is. Hogyan értékeled az utánpótlás játékosokat, akiket a Csata DSE utánpótlás korosztályaiból hoztatok fel?

Azt látni kell, hogy amit itt most említettél, azt számadatokban lehet mérni, tehát ez az egy olyan része az egész évnek, ami számosítva van, és lehet látni, hogy gyakorlatilag majdnem minden mérkőzésen 10, vagy akár 12 játékos forgott és kapott játéklehetőséget. Az is célja volt az évnek, hogy azon fiatal játékosok, akik még soha nem léptek pályára felnőtt mezőnyben, azokat megpróbáljuk beintegrálni ebbe a felnőtt kosárlabdába. Az is feladat volt, hogy felépítsük azt a pár saját, vagy más csapattól érkezett fiatal játékost, gondolok itt például Németh Lilire, Biczó Pannára vagy akár Fodor Lilire, akik olyan fiatal tehetségek, akikről tudjuk, hogy szeretnének az NB I/A csoportban is tovább játszani és megmérettetni magukat. Úgyhogy ezt a három játékost is igyekeztem az edzésekbe is úgy bevonni és felversenyeztetni, hogy megfelelő játéklehetőséget kapjanak. Örülök, hogy ebben az évben már meg tudták mutatni magukat, és belekóstoltak a felnőtt mezőnybe. Most lesz majd egy fordulópont, és az NB I/A csoportban is megmutathatják, hogy miként tudják átmenteni ezt a tapasztalatot. Bár azért azt látni kell, hogy ez is egy legalább két-három, vagy akár négy éves ciklus lesz, hogy ők kész felnőtt játékosok legyenek, és stabil meghatározó tagjai legyenek a csapatnak. Úgyhogy folytatjuk velük ezt a munkát, és remélem, hogy jövőre még több játéklehetőséggel, mint amit idén kaptak.

Hogy értékeled a csapat második helyét a bajnokságban? Hogyan fogadták a lányok, hogy bár feljutottatok az NB I/A-ba, de végül az aranyérem helyett az ezüst került a nyakukba?

Nyilvánvalóan mindenki szeretne nyerni, és az volt az elsődleges cél, hogy megnyerjük a bajnokságot. Az elődöntő után viszont sajnos be kellett látnunk – ami vezéráldozattal járt, és Raksányi Kriszta elvesztésével az első pécsi mérkőzésen –, hogy a csapat elveszítette azt a vezéregyéniségét – mind rutinban, mind tapasztalatban, mind pontokban és mindenben –, amivel nagyon nehéz lesz a döntőt megvívni. Ahogy sejtettük, a döntőben érződött Kriszta hiánya, mert azok a játékostársak, akik rá támaszkodtak a szezon folyamán diszkomfortosan mozogtak nélküle, és egyértelműen hiányzott a pályáról az ő karaktere. Ennek következtében a döntőben gratulálni kellett az ellenfélnek, mert jobbak voltak nálunk, és nem volt erre már kellő erőnk, mélységünk és olyan tapasztalatunk, hogy a heti nyolcat-kilencet edző válogatott játékosokkal fel tudjuk venni a versenyt. Önmagában azonban semmilyen szégyenkeznivalónk nincs. A célunkat szerintem teljesítettük, döntőt játszottunk, és sikerült a feljutást elérni. Ez nagyon komoly dolog, főleg annak tükrében, ahogy előző nyáron álltunk és elindult a szezon. Szerintem örülni kell ennek az ezüstéremnek, és mondtam is a lányoknak, hogy ezt győzelemként fogják fel, és legyenek büszkék magukra, mert ami melót beletettek az évben, azelőtt le a kalappal. Másrészt effektíve mi egy amatőr csapat voltunk, ahol mindenki vagy tanult, vagy főállásban dolgozott az edzések és a mérkőzések mellett, és így sikerült ezt az eredményt elérnünk. Még egyszer mondom, le a kalappal a lányok egész éves teljesítménye előtt, mert minden nehézség ellenére gyakorlatilag teljesítettük a kitűzött célt, és feljutottunk az A csoportba.

Egyrészt gratulálok én is a teljesítményhez és a feljutáshoz, másrészt szeretném megkérdezni, hogy lesz-e olyan játékos, aki marad a következő szezonra, aki tovább viszi ezt a stafétát vagy teljesen új csapatot kell építenetek?

Amit el tudok mondani, hogy öt játékos biztos, hogy elvállalja a következő szezont is, és számíthatunk rájuk az NB I/A csoportban is. Ez egy nagy öröm a vezetőség számára is, mert azt nem szerettük volna, hogy összerakunk egy csapatot, feljutunk, és utána megköszönjük mindenkinek a szereplést. Ez mindenképpen motiváló és nagy érdem, hogy vannak és voltak olyan játékosok, akik rendelkeznek olyan ambícióval, hogy szeretnék magukat megmutatni az A csoportban is. Tehát eddig öt játékos fixen van, és nyilvánvalóan a csapat másik részét pedig hozzá kell rakni, és igazolnunk kell olyan főként fiatal játékosokat, akik beleillenek a rendszerbe és a Csata profiljába, amit az egyesület képviselni szeretne. Mi hosszú távon gondolkozunk, és az út elején vagyunk. Most az építkezés időszaka van, és próbálok tényleg egy olyan stábot és egy olyan csapatot kialakítani, ami nagyon sok fiatal játékosból, és edzeni akaró, motivált csapattagból áll, hogy a szezonnak neki tudjunk vágni.

Most a játékosokról beszéltél, de kell egy komoly szakmai stáb is, ami támogatja őket és a vezetőedzőt is. Körvonalazódik már az a szakmai csapat, akikkel együtt fogsz tudni működni? Lehet róluk már beszélni?

Igen, már meg is van. Nyilván ez egy jövő heti bejelentés lesz, hogy kik fognak velünk dolgozni, de természetesen megvan a stáb. Szeretnék itt is hosszú távon kialakítani egy olyan felállást, ami akár évekig működhet. Úgyhogy igen, szerintem azok a személyek, akik legyenek másodedzők, erőnléti edzők, fizioterapeuták és olyan személyek, akik elengedhetetlenek az A csoportos stábból, azok megvannak, és nagyon jó úton járunk. Úgyhogy ez már csak bejelentésre vár, hogy kik lesznek azok a személyek, akik segíteni fogják a munkámat.

Ők új emberek a kosárlabda körül vagy lesznek ismert nevek, akár meglepetések?

Minden stábtag nagyon jó szakember, nagyon jó nevük van, és a kosárlabdában is ismertek. Nem hiszem, hogy be kell majd mutatni őket a szakmai berkekben, tehát igen komoly szintről érkeznek. Annyit mondhatok egyelőre, hogy mindenki a saját szakmájában és szakmai kompetenciájában igen magas színvonalat képvisel, úgyhogy egy jó szakmai stábbal vághatunk neki a következő szezonnak.

Tudom, hogy még nem mondhatsz neveket, de annyit azért elárulhatsz, hogy lesz-e olyan játékos esetleg a jövő évi keretben, aki korábban a Csatánál nevelkedett vagy játszott a korábbi NB I/A-s csapatban?

Valóban nem mondhatok még neveket, de azt elárulhatom, hogy igen, egy játékos már biztosan visszatér, aki korábban játszott a Csatában az A csoportban. Ő biztos, hogy vissza fog térni, a többiekről még nem beszélhetek, de ahogy említettem, az a célunk, hogy sok-sok új és fiatal játékossal bővüljön a klub. Jelen pillanatban most itt tartunk, és az a cél, hogy hónapról hónapra, de leginkább évről évre építsünk egy olyan csapatot, amivel most el tudunk indulni, de a következő időszakban előbb-utóbb majd minden olyan játékos, aki nálunk nevelkedett és akár külföldön, vagy másik hazai csapatban játszik, egyszer visszataláljanak hozzánk, és újra csatás mezben játszhassanak. Ez nyilván a jövő zenéje, hogy mikor fog eljönni ez az idő, és hogyan fog sikerülni, milyen szintekre sikerül eljutnia a klubnak, hogy visszatérjenek ezek a játékosok.

Az A csoport mellett egy új csapattal ismét neveztek a B csoportba is. Ott, hogy áll az építkezés, megvan már a vezetőedző? Erről van-e már megosztható információd? Illetve milyen szerepet szántok a B csapatnak?

Mindig is nagyon jó dolognak tartottam, hogy az A csoportos csapat mellett van egy olyan másodosztályú csapat, ami maximálisan segíti a fiatal játékosok fejlődését, és egy olyan felnőtt bajnokságban tudjuk őket versenyeztetni, ami teljesen más impulzusokat tud adni nekik, mint a saját korosztályos bajnokságuk. Ezzel garantált az ő fejlődésük, ahol azok az utánpótlás játékosok, akik koruknál fogva vagy fizikálisan még nem alkalmasak az A csoportra, ők is kapnak egy olyan versenyeztetést, ami már felnőtt, de még nem ez a fajta profi világ. A B csoportot maximálisan kihasználjuk fejlesztő ligának, és olyan fiatal játékosoknak nyújtunk benne lehetőséget, akik előtt sikeres jövő állhat. A kérdésedre, igen, oda is megvan az a vezetőedző, aki vinni fogja őket, de nyilván a saját szakmai koncepcióm által fog versenyezni a másodosztályú csapat is.

Éles szemmel nézed egyébként az utánpótlás játékosokat akár 14-16 évtől, akikből lehetséges, hogy végül akár egy-két év múlva az A csapat tagjai lehetnek? Szerinted mennyi olyan játékos van most a Csata növendékei között, akik esélyesek lehetnek arra, hogy akár ilyen magas szinten játszhassanak, vagy akár a felnőtt válogatottig is eljussanak?

Szerencsés helyzetben vagyunk, mert az alapja az egésznek az a kiválasztó szakmai program, ami itt a Csatánál működik, az szerintem egyedülálló az országban. Bátran mondhatom azt, hogy olyan gyerekek kerülnek kiválasztásra már 10-12 éves korban, akikkel később könnyebb dolgozni, akik tehetségesek, akik a kosárlabdára mind alkatban, mind pedig pszichésen alkalmasak. Azt látom, hogy most van egy olyan utánpótlás generáció, ami nagyon fényes jövő előtt áll. Ezt most nem feltétlenül azért mondom, mert sikerült megnyerni az U12-es döntőt – mert nem feltétlen ez a cél, hogy mi most megnyerjük a gyerekbajnokságot, hanem nyilván a játékosok fejlesztése. Az pedig egy következmény, hogy sikerült megnyerni a döntőt, ami azt jelenti, hogy jó munkát végeztünk és tele vagyunk tehetséges gyerekkel. Az pedig, hogy idén sikerült az U16-os lányoknak megvédeni a bajnoki címüket és idén is megnyerni a bajnokságot, sőt ebben a csapatban több mint 6 válogatott játékosunk van, ez egy nagyon jó előjele annak, hogy ezekből a játékosokból valószínűleg mind NB I-es játékos lesz. Ők az országban a legjobbak, és nyerik a bajnokságokat, előbb-utóbb oda fognak kerülni a felnőtt bajnokság kapujába is, és ott fognak játszani az élvonalban. Úgy gondolom, hogy ez a két generáció, valamint az U14 is ehhez tartozik, amely június elején szintén bajnoki esélyekkel lép pályára Pécsen, abban is van számtalan olyan játékos, akik nagyon komoly potenciállal rendelkeznek, és olyan karrier áll előttük, hogy ha nem történik komolyabb sérülés az életükben, akkor elengedhetetlenül NB I-es játékosok lesznek. Most már három korosztályt is felsoroltam, akik oda fognak érni az A ligába, úgyhogy figyelnünk kell a játékosoknak a fejlődését, hogy miként épülnek, hogyan dolgoznak, és akkor egy öt-hat éven belül reméljük, hogy ellátjuk az NB I/A csapatot házon belül saját játékosokkal, és minél kevesebb játékost kell majd igazolnunk.