A versenyeztetési lehetőség biztosítása - ez az egyik célja a Hepp-kupának a versenykiírás szerint. Nos, ebből mostanság bőven kijut a csapatunknak. A kényszerű megtizedelésünkbe mindenki beszállt. Covid, térd, csukló, felvételi és ki tudja, hogy mi még. Lényegében egy komplett sort vesztettünk el az októberi indulásunk óta.
A fiataljaink közül többen 4 és most már 5 fronton is helyt állnak. A kadettől a junioron át egészen a felnőtt csapatig. Gárdánkba még edzőt (köszi Mimi) is reaktiváltunk, hogy meglegyünk 10-en, de ennyi legyen is elég a sebek nyalogatásából.
Fegyvert és vitézt éneklek - írta legendás művének első sorában Zrínyi Miklós.
Lányaink is hasonló cselkedetre készülnek, felveszik a fegyvert, akarom mondani a kosárcsukát az erősebbnek látszó ellenfél ellen.
Első meccsünk a Szekszárd ellen lesz szombat délután 3-kor. A tolnaiaknál még kérdés, hogy hány NB I-es játékossal érkeznek, de mindenképpen ott lesz a tavaly még minket kupadiadalhoz segítő Mányoky Réka. Érdekes lesz a találkozás. Siker esetén másnap szinte biztosan a házigazdákkal találkozunk, hiszen a soproniak elődöntős ellenfele az NB I/B zöld csoportjából érkezik. A Szent Pál Akadémiát mindazonáltal rutinos, utánpótláskorukban eredményes játékosok alkotják, gondoljunk itt a Balsay nővérekre.
Ami viszont jó hír a drukkereinknek, szülőknek, hogy Sopronig immáron autópályán lehet suhanni, a Google szerint is csak 2 óra 20 perc az út. Egy jó kis szombati vagy vasárnapi program, akár ottalvósan? Gyerünk, fel Sopronra lányok, hiszen mi vagyunk a címvédők, bármely érem szépen csillog a nyakatokban!
Comments