top of page
csatadsekosar

Bronzérem a Hepp Kupán

Jobb a második napon nyerni, mint a döntőbeli vereséggel eljönni a tornáról - ezzel vigasztalhatták magukat fiataljaink Sopron után. A bronzérem megvan, szépen csillog, de nem érdemtelenül játszotta a Hepp-kupa döntőjét a Szekszárd és a Sopron.


Szombaton mi léptünk elsőként pályára és 3 negyeden át tartottuk magunkat a Szekszárd ellen. Mi az hogy tartottuk magunkat, a harmadik negyedben volt 5 pontos előnyünk is! A tolnaiak nyomás a 4. negyed elején tört meg a gárdát, akkor mentek egy 13-0-at és ezen már nem tudtak a mieink változtatni. 60-47 lett oda.





Vasárnap a zöld csoport listavezetője, a Szent Pál Akadémia volt az ellenfél. Illett nyerni, és bár az első pontokat a harmadosztályból érkező ellenfél szerezte, és még vagy 5 percig fej-fej mellett haladtak a csapatok (9-8), de utána ébredeztek a csatás lányok. A félidőig csak 15 pontot engedélyeztek az ellenfélnek, a vége pedig 78-33 lett. Minden egészséges játékosunk pályára lépett, a kicsik edzője Mimi még pontokat is szerzett, a bronzérem pedig tényleg szépen csillog több 16 éves játékosunk nyakában, hiszen ez már felnőtt éremnek számít.

15 megtekintés0 hozzászólás

Comments


bottom of page