top of page

Amire figyelni kell majd ebben az évben-MKOSZ Közlemény

csatadsekosar

Szigorú vírus szabályok várnak a csapatokra


A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében szigorú irányelveket hozott a Magyar Kosárlabda Szövetség. Ez érinti a játékosokat, edzőket, a nézőket. Új funkciókat hoz létre és szabályozza higiéniai előírásokat is. A legfontosabb, hogy az első bajnoki mérkőzés előtt 3 nappal negatív teszttel kell rendelkezzenek a játékosok, edzők, mindenki, aki leül a csapatpadra. Ezt folyamatosan igazolni kell. Az utánpótlásban enyhébbek az előírások, de itt is komoly megkötések vannak.


Ami a profikra vonatkozik


A női NB I. A csoportban kizárólag azon sportolók és sportszakemberek ülhetnek a csapatpadon, akik az első bajnoki mérkőzésük előtti 72 órán belüli mintavétellel, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelően elvégzett molekuláris biológiai vizsgálat – SARS-CoV-2-PCR teszt – negatív eredményét tartalmazó okirattal igazolják, hogy a koronavírus a szervezetükben a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható - ez a legfontosabb előírás amelyet be kell ezentúl tartani. A tesztről szóló dokumentumokat be kell mutatni az ellenőrnek. A szabályozás fontos eleme tehát, hogy az első meccs előtt kell ezt bemutatni, de utána minden mérkőzésre vinni kell. Ezt pontosan így írják elő: Minden további mérkőzés előtt az első mérkőzésen készült nyilatkozatot be kell mutatni, és amennyiben új játékos/sportszakember kíván részt venni valamely későbbi mérkőzésen, akkor a fentiekkel azonos módon eljárva kiegészítő nyilatkozatot kell készíteni, mellékelni kell hozzá az új résztvevők teszteredményét, és a mérkőzésellenőr által dátummal és aláírással ellátott, visszakapott példányt csatolni kell az első mérkőzés nyilatkozatához, és a további mérkőzéseken ezeket együtt kell bemutatni. 


Korosztályos csapatok és az NBI/B

Fenti előírásokon túl minden versenyrendszerben nemre és korosztályra való tekintet nélkül a sportszervezetek minden mérkőzés előtt, két példányban, cégszerűen aláírt nyilatkozatot kötelesek a hivatalos személyek képviselője a következőket kötelesek bemutatni:

  • Az elmúlt 72 órában nem mutattak olyan légúti fertőző betegségre utaló tünetet (láz, köhögés, akut légúti nehézség, fáradtság, izomfájdalom stb.), amely miatt mások egészségét veszélyeztetnék és közösségben nem tartózkodhatnának.

  • A mérkőzés időpontjában nincs az illetékes járványügyi hatóság határozata alapján karanténban tartózkodási kötelezettségük

  • Tudomásuk szerint az elmúlt 7 naptári napban nem érintkeztek fertőzött személlyel, vagy karanténnal érintett ingatlan, intézmény lakójával, vagy alkalmazottjával. 

  • A sportszervezetek ezen nyilatkozatának egyik példányát a hivatalos személyek képviselője dátummal és aláírással látja el, és visszaadja a sportszervezet képviselőjének, a másik példányát magánál tartja. 

  • A sportszervezet, illetve a hivatalos személyek képviselője a nyilatkozat saját példányát 30 napig megőrzi, és kérésre azt az MKOSZ részére megküldi! 

Teendők, ha egy játékos megfertőződött A sportolók szempontjából legfontosabb a vírusfertőzst követően jelentkező következményes szívizomgyulladás lehetősége. Emiatt bármilyen vírusinfekciót követően az intenzív sporttevékenység végzése kizárólag megfelelő körültekintés mellett lehetséges. Panaszmentes esetekben is indokolt a kardiológiai kivizsgálás (nyugalmi EKG és szívultrahang). A tünetmentes COVID-19 pozitív teszteredmény esetén legalább 2-4 hétig javasolt a fizikai kímélet, a verseny és szabadidősport mellőzése. Tünet és COVID-19 pozitív teszteredmény esetén ugyanez 6 hét. A sportorvosi-versenyzési engedély pozitív PCR teszteredmény esetén automatikusan felfüggesztésre kerül, a terápiás-karantén-biztonsági időszak leteltével újra kell indítani a versenyzési engedély megszerzésének folyamatát a sportorvosnál. Ha egy sportszervezet bármely sportolójának vagy sportszakemberének teszteredménye pozitív, az ő azonnali elkülönítéséről és az állami járványügyi protokoll megindításáról gondoskodni kell.  Szerológiai COVID-19 gyorsteszt negatívtól eltérő eredménye esetén PCR tesztet kell végeztetni az esetleges fertőzöttség megállapítására.  Ezek az előírások jellemzően a férfi NBI/B-re vonatkoznak. Mérkőzések és nézők Mindkét csapatpadot, a jegyzőasztalt és a technikai asztalt (ha van) a nézőtértől átlátszó fallal el kell választani, ennek hiányában a nézőtér érintett részét le kell zárni, a csapatpadhoz, jegyzőasztalhoz, technikai asztalhoz 1,5 méternél közelebb néző még átmenetileg sem tartózkodhat. A sportlétesítménybe történő belépéskor a testhőmérsékletet (lázmérés) érintésmentes méréssel ellenőrizni kell. Az irányelv szerint a határ 37,5 fok, ezen felül a belépést meg kell tagadni. Amennyiben feltételezhető, hogy testhőmérséklete egyéb körülmény miatt (futás, napon történő huzamosabb tartózkodás, stb...) is megemelkedhetett, 5 perc elteltével ellenőrző mérést kell elvégezni. Nem teljesen egyértelmű, hogy ez a profikra, vagy az utánpótlás meccsekre is vonatkozik. Zártkapus meccs esetén a teendők Mind a hazai, mind a vendégcsapat részéről a mérkőzés csapatnévsoraiban meghatározott legfeljebb 21-21 fő vehet részt a mérkőzésen.Mind a hazai, mind a vendégcsapat részéről további legfeljebb 4-4 fő csapatkísérő. A rendelet ezek után felsorol ég néhány embert aki jelen lehet, de a legfontosabb, hogy a média képviselői, legfeljebb 6 fő (ha a vendég csapat igényli, akkor legfeljebb 2 főt ebből ők nevezhetnek meg). Az NB I. osztályú felnőtt mérkőzéseken, amennyiben a felnőtt csapattal együtt utazó és mérkőzést játszó utánpótlás vendégcsapat is a helyszínen van, úgy egy utánpótlás vendégcsapat jelen lehet legfeljebb 16 fővel. Maszk viselése kötelező a felsorolt emberek számára. Az egyidejűleg a teremben tartózkodók összlétszáma nem haladhatja meg a 100 főt. Edzések és más előírások A játékosok illetve csapatok részére biztosított kosárlabdákat minden nap használat előtt és a mérkőzések illetve edzések között fertőtleníteni kell. A helyszínre kívülről behozott labdákat – amennyiben a létesítmény lehetőséget ad labda bevitelére – használat előtt szintén fertőtleníteni kell egyszer használatos, eldobható fertőtlenítő kendővel vagy fertőtlenítő sprayvel. Az MKOSZ versenyrendszerében résztvevő sportszervezet köteles járványügyi felelőst kinevezni a kiadott irányelvek betartásának biztosítása céljából. A járványügyi felelős a kosárlabda edzés vagy mérkőzés megkezdése előtt köteles ellenőrizni, és jegyzőkönyvben rögzíteni a létesítményre és eszközökre vonatkozó, a járvány elleni küzdelem érdekében előírt feladatok végrehajtását. A jegyzőkönyvet az eseményt követő 30 napig meg kell őrizni, és kérés esetén azt az MKOSZ rendelkezésére kell bocsátani! Sorozatmérkőzések esetén a helyszín járványügyi felelőse biztosítja, hogy a csapatok a mérkőzést követően a lehető leghamarabb elhagyják a pályát, és hogy új csapat csak a már üres pályára léphessen be. A teljes jegyzőkönyvet, a 25 oldalas előírás gyűjteménnyel ide kattintva olvashatja át.

167 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Kommentare


Magyarország legsikeresebb utánpótlás klubja.

  • Youtube
  • Facebook
  • Instagram
bottom of page