top of page

A 29 pontos győzelem önmagáért beszél, de...

A második félidőben simán nyert a kadett csapat a Sopron ellen. Az elsőben még döccenős volt a játék. A végeredmény 71:42.





A mérkőzés után szokásos módon Dani küldött értékelést.


"Az első félidőt ugyan megnyertük, mégis a pályán a vendég csapat látszott frissebbnek. 17:12 majd 17:16-os negyedek után 6 pontos előnnyel mentünk az öltözőbe ébresztőt fújni.


Tanulva a győri második félidőből, a lányok más energiával jöttek ki a pályára. Ez legfőképp védekezésben látszódott. Az eladott labdáink és a támadó lepattanók ellenére,


ellenfelünk csupán 14 pontot szerzett a második félidőben,

így a végére közel 30 pontos előnnyel zártunk.


Gratulálok a soproniaknak, megnehezítették a dolgunkat. És külön dicséret három játékosnak, akik nem csupán 10 pont fölött dobtak, de egy másik kategóriában is kiemelkedőt nyújtottak. Julcsi és Zselyke 11 és 10 lepattanót szedtek, míg Enikő 10 labdát lopott."


Három dupla-dupla egy meccsen belül elég ritka, ezért említette meg külön őket a lányok edzője.


Kétszámjegyű pontot értek el: Mara Júlia, Halasy Enikő, Toman Zsófi, Vörös Adrienn, Pócs Zselyke.

Comments


Magyarország legsikeresebb utánpótlás klubja.

  • Youtube
  • Facebook
  • Instagram
bottom of page