top of page

3 kőkemény negyed után, végül majdnem hússzal nyertünk-irány a junior DÖNTŐ

Frissítve: 2021. máj. 23.

Csata-NKA Pécs Junior elődöntő

73-56

Egy kemény mérkőzésre készültünk a Pécs ellen és ezt meg is kaptuk.

Ellenfelünk hihetetlen lendülettel kezdte a mérkőzést és állva is hagyott minket mert a mérkőzés elején még 23-6 is áll a táblán, de nem nekünk.

A félidő végére viszont elkezdtünk felzárkózni. Ezt a kemény védekezésünknek köszönhettük, és a jól alkalmazott zóna használatnak. A második negyedben pedig a Pécs márcsak 8 pontot tudott dobni.

A szünet után újra fellángoltak a pécsiek, de ez nem tartott sokáig és az utolsó negyedben pár klasszis kosárral elhúztunk közel 20 ponttal.

Nagyon nehéz mérkőzés volt és még nehezebb meccsre számítunk a Szekszárd ellen a döntőben, akik ellen a szezon során 1-1-re tudtuk kihozni mutatónkat.

Mondhatni a történelem megismételte magát, hiszen ugyanez a páros játszotta a kadett döntőt is 2 éve, de mi 110%-al azon vagyunk, hogy az eredmény ezúttal nekünk kedvezzen!

Hajrá CSATA! ♥️

199 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése
bottom of page